2009. március 3., kedd

Telnek múlnak a napok...

Már egy hét telt el azóta, hogy orvosnál voltunk. És hát egyre nehezebb és nehezebb... Növekszik a súllyom, a pocakom, egyre kevesebb a levegőm de lényeg, hogy egészségesek vagyunk. Azt tapasztaljuk, hogy az apró manó ott bent már most követeli magának a figyelmet...Mi lesz később??? Esténként általában focimeccset játszik addig, amíg én vagy az apukája meg nem simogatjuk. A simogatást teljes odaadással élvezi, még mozdulni sem mozdul. Na de ha abbahagyjuk, rögtön újra kezdi a mocorgást...Tehát már most tudja, hogy hogy vonja magára a figyelmet. És hát mit mondjak? Ahhoz képest hogy milyen kicsi, épp olyan eleven...
Nagyon jó érzés tudni, hogy nem csak mi várjuk úgy a világra jöttét: eddigi ajánlatok alapján nekünk már csak a baba megszületésével kell törödnünk. Egyik nagyszülő kisiágyat csináltatott a babának, a másik a kiságyba való kelengyét szerzi be, a harmadik (milyen jó hogy sok van!) pedig a babaruhákat szeretné megvenni. És hát mit mondjak még: a leendő keresztszülők pedig a babakocsit akarják számunkra beszerezni. Nincs jó dolgunk? De hát úgy gondolom, hogy ez mind a kis jövevény iránti szeretetet jelzi... Nem is nekünk, neki van jó dolga! Biztos lehet benne, hogy élete első percétől fogva szeretet és gondoskodás fogja övezni.

1 megjegyzés:

  1. Mindig az elso unoka (nalunk) es a legkisebb unoka (nalatok) jar a legjobban! :) Abba biztosak lehettek, hogy nagy szeretettel varjuk mar Nimródkát!

    VálaszTörlés

 
Visit InfoServe for blogger backgrounds.